Kérjük, támogassa egyesületünket adója 1%-ával!

Bankszámlaszámunk: K&H Bank 10400023-00003703-00000001

adószám: 18189405-1-42


Hát én sem tudom. Tény hogy a rendszerváltás követően egyre jobban magukra maradtak az iskolák.
- Tanárként soha nem jutott eszembe, hogy berontsak egy szülő munkahelyére cirkuszolni, csak ezért mert elégedetlen vagyok vele. A szülő ezt minden következmény nélkül megtehette, megteheti és meg is teszi.
- Ismerek olyan kolléganőt aki azért hagyta ott a pályát, mert a kamasz fiú, amikor rászólt, megfenyegette, hogy darabokra töri a kezét.
- Vidéki kollégák szinte hetente vendégei a bíróságnak, mert ha ferde szemmel néznek egy ifjúra feltöri az autót, kilyuggatja a kerekét. Nem is kérnek kártérítést mert nincs honnan kifizetni. Megtehetik a fiatalok, és meg is teszik.
- Logopédiai foglalkozásomon az elsős felállt és a táskámban kezdett kutakodni. Mikor kivettem kezéből a táskát és mondtam neki ezt nem lehet, a következővel fenyegetett meg. - Azt fogom mondani apunak, hogy megvertél. Majd bejön és elintéz. - Tovább nem tudta mondani, mert azt válaszoltam, - kérd meg anyut ő is jöjjön be. - meglepődött.
Hová jutottunk, amikor már az elsős is fenyeget?
Az elmúlt hetekben meghurcoltak egy igazgatót, mert lekevert a neveletlen lánynak egy pofont. Elismerem súlyos hiba volt, mert verés az mindig a felnőtt tehetetlenségéből fakad. Úgy érzi más eszköze nincs. Vajon mi előzte meg ezt az eseményt? Mi lett a neveletlen lánnyal? Ezután minden tanárnak odavághatja - csinálja maga!
- Hatodikos gyerek ellenőrzőjébe be van írva, hogy óra alatt az üveget nézi, azzal foglalkozik. Milyen üveget? Nem is értettem. Kiderül, hogy az osztályban minden gyermek előtt ott van az üveg és miközben a tanár magyaráz ők iszogatnak. Talán még koccintanak is. Ez már a vég. Az nem igaz, hogy egy gyermek, aki elvégzi a dolgát a szünetben, és iszik nem bír ki negyvenöt percet.

A rendszerváltás után jöttek be azok a filmek Amerikából, ahol a diákok a lábukat felrakva falatoznak, miközben folyik a tanítási óra.Uram Isten mondtuk, ez be fog gyűrűzni. Megtörtént.

Valamit tenni kell, hogy az iskolában a tanulással tudjanak foglalkozni.
De az, hogy ez a rendőrség dolga lenne....hát nem tudom.
Van jobb ötletünk?
Jenei Ferencné - 2012-04-18, 22:04

"A kormányzati honlapon közzétett törvénytervezet szerint módosítanák a tavaly elfogadott, új köznevelési törvényt, hasonlóan a rendőrségről szóló jogszabályhoz, amelyben kimondanák: azt a tanköteles korú diákot, aki nem tudja igazolni, hogy a tanítási óráról vagy az iskola által szervezett kötelező foglalkozásról engedéllyel hiányzik, a rendőrök az igazgatóhoz kísérhetik, vagy a nevelési-oktatási intézménnyel történt előzetes egyeztetés után oda útba indíthatják.

A tanuló iskolai, orvosi vagy szülői igazolással bizonyíthatná a rendőrnek, hogy engedéllyel hiányzik a tanításról - írja az MTI.

A köznevelési törvény említett új passzusa értelmében ha az iskolaőrök bűncselekményt vagy szabálysértést észlelnek, annak megakadályozása érdekében "arányos mérvű" testi kényszert alkalmazhatnának, csakúgy, mint abban az esetben, ha valaki jogosulatlanul akar belépni az iskolába, vagy jogosulatlanul tartózkodik az intézmény területén.

Ha testi kényszert alkalmaznak az őrök, utána arról azonnal tájékoztatniuk kellene az igazgatót."



Hát...nem tudom...
Eszter - 2012-04-18, 14:26

A diszlexia kezeléséről érdeklődik olvasóm. Mivel közérdekű, röviden itt válaszolok:

A diszlexia az olvasásban beállott zavar, aminek alapja az azonos helyen képzett hangok felcserélése, ( f-v, á- e, ö - ü) Illetve a b -d hangok, mivel ezek egymásnak tükörképei.
A diszlexia lehet örökletes, szerzett és áldiszlexia
A mai közoktatásban az áldiszlexia tombol, amikor a gyermek hordozza az összes tünetet, de nem diszlexiás. Ezt a problémát iskolai élete során gyűjti be. Ez 3 - 4 hónap alatt tünetmentessé tehető. Sokan nem hiszik, de így van.
A gyermeknél az első osztály második felében beindul ez a folyamat, és a második osztály közepén már viszgálatra mehet.
Íme a spirál:

- Téveszti a betűket, tehát nem érti meg amit olvas,
- Megpróbál segíteni magán:
Ismételgeti a szókezdő szótagokat.
- Kihagy, betold betűket szótagokat,-oda nem illő szöveget olvas. Ez akkor nagyon gyakori, ha kép is van az oldalon. A kép segítségével alkot új mondatokat, ami nem illik bele a szövegkörnyezetbe.
- Olvasása krónikusan lelassul.
- Képtelen olyan eredményeket elérni, ami a képességeinek megfelelne.
- Gyakori, hogy írása szálkás, nem képes betartani a sorokat, nem érzékeli az ékezeteket, a hosszú mássalhangzókat.
Helyesírása értékelhetetelen.

Természetesen nem minden tünet van minden gyermeknél egyszerre jelen.

Kedves Szülők!

Ez a probléma nem múlik el magától. A javítatlan diszlexia okozta kudarcok nyomán megjelennek a magatartási zavarok. ( szorongás, vagy az ellenkezője az agressziv viselkedés, a feladás.)
Megjelennek a vegetatív panaszok.fejfájás, - gyomorfájás - hányinger - aminek orvosi háttere nincs.
Mi felnőttek el sem tudjuk képzelni, hogy mit él át egy elsős gyermek, aki gyakorol, gyakorol, gyakorol és másnapra semmi sem jó. Fogalma sincs, hogy mi történik.

Ha egyszer az ebben a témában illetékesek, látnának egy riadt tekintetű. kétségbeesett kisgyereket minden bizonnyal meghoznák a következő rendelkezéseket:

- Aki az első osztályban megtanítja karácsonyig az ábécé összes betűjét, annak tisztelettel megköszönnék a munkáját és a továbbiakban nem tartanak rá igényt.
- Az olvasókönyvekhez kapcsolódó feladatlapos munkafüzeteket, ahol a gyermeknek írásban kell válaszolni kitiltanák az első két osztályból.
- Azokat az olvasókönyveket, ahol a betűk mérete az első osztályban lecsökken a normál méretre, nem engednék be az iskolába.
- Kapnának a tanítók legalább három - négy korrekciós órát, ahol a lemaradó, vagy a hiányzó gyermekeket felzárkóztatná. (természetesen túlórában külön díjazásért, ahogy ez az én időmben volt.)

A mentesítés helyett a megtanítást emelné ki az oktatási törvényben.
Régen azt mondták, az iskola nem termelőüzem, ezért volt kevesebb a fizetésünk mint egy szakmunkásnak.

Talán most már megértik, hogy az iskola az egyik legfontosabb termelőüzem, hiszen itt termelik azt a tudást ami a társadalmat anyagi és szellemi téren működteti.
Jenei Ferencné - 2012-04-15, 13:14

Ma április 11-én van József Attila születésnapja.( 1905 - 1937) Ezen a napon ünnepeljük a KÖLTÉSZET NAPJÁT.

" Mi az mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? legyen bár mint özön
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látnivágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget
Csak a szerénynek nem hoz vágya kint.
................................................
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába
Egész világ nem ami birtokunk
Amennyit a szív felfoghat magába
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Vörösmarty Mihály (1800-1855) A MERENGŐHÖZ c. gyönyörű versének részletei.(1843)
Jenei Ferencné - 2012-04-11, 11:52

Ma 10 éve halt meg Hofi Géza.

Emlékezzünk rá egyik híres dalának részletével:

" Egy kiöregedett vadászkutya
Vonyítva ül a kátyuba
A hűséget én nemcsak mutattam
Emlékezz rá, érted mennyit ugattam

Ti kiöregedett vadászebek
csont helyett jött a kamatadó rendelet
Értetek a szív majdnem megszakad
De a rosszban jó, hogy ugatni már szabad.
Hogy ugatni már szabad.
Hogy ugatni még szabad.

Nem tudom én mit hoz a holnap
Az új kutyák vígan csaholnak
Nem tudok én mást vonyítani
Az igazságból elveszett
Az igazságból elveszett
Az igazságból elveszett az "i"

( Egy kiöregedett vadászkutya.Részlet.)
Nyugodj békéban Hofi Géza!
Jenei Ferencné - 2012-04-10, 15:39

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK ITTHON ÉS A VILÁG SOK ORSZÁGÁBAN

KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK.
Jenei Ferencné - 2012-04-06, 22:23

Egy erdekes parbeszed erdemes megjegyzes. Ugy erzem , hogy még kell többet irni erről a temarol , hogy nem lehet tabutema azonban rendszerint az egyenek nem elegendo ahhoz, hogy beszelni az ilyen temakrol. A kovetkezo . Egészségedre phypeg - 2012-04-04, 13:59

A diszgráfiások várható tragédiája.

Köztársasági elnökünk első nagy megaláztatását a helyesírási hibáinak köszönhette. Kézírását látva ( a jellegzetes hibák, nem érzékeli a hosszú mássalhangzókat, a szálkás nyújtott betűk és még sorolhatnánk tovább )
a szakember számára azonnal jelzi, hogy itt egy javítatlan diszgráfiáról van szó. Sajnálatos, hogy még ma is rengeteg tévhít van a tanulási zavarral kapcsolatban. Tegnap a Heti hetes műsorban Hernádi Judit magyarázta el, hogy ez egy betegség. Nem az, de rendszeresen összemossák a fogyatékossággal is.
Amikor kézírását megláttam írtam az elnöki titkárságra, hogy mint olyan ember aki megszenvedi naponta ezt a problémát, álljon mellénk és segítsük a mostani és jövő diszgráfiásait, védjük meg az ilyen mméltatlan megaláztatástól.
A levél nem jutott túl a titkárságon. Onnan kaptam az udvarias választ.
Milyen kár. Szívfájdító látni, hogy valaki nap mint megélje a megszégyenülést egy olyan problémáért, amiről nem tehet.
Amikor ő iskolába járt még nem ismerték ilyen széles körben ezeket a tanulási zavarokat, tehát nem is javították. Egyébbként ma sem történik meg a hatékony javítása.
( Mentesítik az osztályzás alól. )Törvényi szinten támogatják, hogy felnőtt korában ezt a kálváriát járja be ő is mint az elnök úr.
Köztársasági elnökünk ma lemondott.. Vele együtt elment a reményem. hogy valaki, aki olyan magasra jutott, egyszer talán mégis mellénk áll és segít nekünk.

Az, hogy mit tett, vagy nem tett, nem tisztem megítélni.

De nagyon rosszul éreztem magam, amikor egy tizenhét éves lány diszgráfiás panaszai miatt ma délelőtt felhívott.
Jenei Ferencné - 2012-04-02, 19:11

Mi történt velünk? ( Ez nem diszlexia, csak valamit nem értek.)

Schiffer András országgyűlési képviselőnek kussolni kell, mert a nagyapja kiszolgálója volt a rendszernek. Emiatt szégyenkezzen és hallgasson.

Az én nagyapám szeretett a pohár fenekére nézni. Édesapám ezt nagyon szégyellte és fizetgette az adósságokat., amit nagyapám ráhagyott.

Édesapám öt gyermeket nevelt fel tisztességben és becsületben. Iparos volt, akit munkája és életvitele miatt megbecsült a falu népe.

És én most mit tegyek?

Szégyenkezzem a nagyapám miatt, vagy legyek büszke az apámra.?
Mi történik itt, ahol nemcsak az apák vétkét, de a nagyapák vétkét is számonkérik az unokákon?

Kedves utókor!

Adott egy történelmi kor, ahol élnünk kell, és meg kell felelni az elvárásoknak. Ha mezei tanár akarsz maradni, nem lépsz be a pártba. Ha tovább akarsz lépni, akkor tagsági könyv nélkül nem megy. Az iskolában, ahol tanítottam, szeptemberben a tankönyvek kiosztása is komoly pártmunka volt.

Megtanítottam amit előírtak, megünnepeltem és megünnepeltettem minden politikai ünnepet, és rettegve vártuk mi lesz a kollégával, aki egy ilyen ünnepen az internacinálé helyett a Szózatot tette fel. A szó szoros értelmében kiordította az igazgatóhelyettes az iskolából. De mert kiváló tanár volt három nap múlva az igazgató kiment a lakására és visszahívta.

1956-ban " kalandvágytól" itthon maradtunk. Ki gondolta, hogy még az életünkben vége lesz? Aki elment, az úgy ment el, hogy az életében már nem jöhet vissza. Aki ittmaradt tette amit elvártak tőle. Nem lehetett minden héten nekimenni a tankoknak.
Ki az aki szót mer emelni apáinkra, vagy ránk?

Tőlünk nem birtokot, palotát vagyont vettek el, hanem a jövőnket, az álmainkat, amiért nem kárpótol bennünket senki.

A fiatalságunkat elvitte Rákosi, a felnőtt éveinket a Kádár és az öregségünket a rendszerváltás. Nekünk csak az utódok maradtak, akik lezavarnának reggel a villamosról, sokallják a nyugdíjunkat. A képviselő úr kitalálta a már szállóigévé vált " nyugger " elnevezést. Ha szerencséje lesz, egyszer ő is " nyugger " lesz
És most előszedik az apáinkat, nagyapáinkat.

Én nem tudom, hogy Schiffer András nagyapja mit tett. Nem is érdekel.
Mint ahogy az sem, hogy Pokorni édesapja tett vagy nem tett bármit is.Mint ahogy az sem, érdekel, hogy ki volt a mai képviselők közül KISZ ( Kommunista Ifjúsági Szövetség) titkár.
Abba kellene már hagyni a sárdobálást,

Halgassunk kedvenc költőmre Vörösmarty Mihályra.

" Legyen minden magyar utód
különb ember mint apja volt ( Honszeretet)


Végül magyarságunk egyik nagyon jó tulajdonsága, hogy nem veszítjük el a humorunkat.
Egy vicc a nyolcvanas évekből:

Milyen károkat ismerünk Magyarországon?

Tűzkár, jégkár, vízkár, KISZtit-kár, PÁRTtit-kár.
Jenei Ferencné - 2012-03-23, 23:49

Március 15-re.

" Szánd meg Isten a Magyart,
Kit vészek hányának
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Balsors akit régen tép
Hozz rá víg esztendőt
Megbünhödte már e nép
A múltat s jövendőt."

Kölcsey Ferenc Hymnus ( részlet)
Jenei Ferencné - 2012-03-13, 23:04

Előre is köszönöm! Kati - 2012-03-08, 14:44

Kati!
Türelmét kérem, este válaszolok.
Milyen problémákkal küszködnek a diszes fiatalok? Milyenek a lehetőségeik,? A személyes problémákról az e-mail címére írok.

Köszönöm.
Jenei Ferencné - 2012-03-08, 14:27

16 éves gimnazista lányomnál felmerült, hogy talán diszlexiás. Produkálja néhány jellemzőjét a diszlexiának, de messze nem az összeset.
Általánosban kitűnő tanuló volt, bár rengeteget gyakoroltunk és tanultunk vele még nyolcadikban is.
Gimiben 2. nyelve az olasz. nagyon sokat tanul ,készül az órákra ,mostanában magántanárral is, mégis folyamatosan kudarcok érik. A magántanár hívta fel figyelmünket arra, hogy talán érdemes lenne egy erre irányuló vizsgálatot végezni nála. A „nagykönyvben leírt tüneteket” tanulmányozván rádöbbentünk, hogy valóban lehetséges,hogy diszlexiáról van szó. Nem tudom elvégeztessük-e,ezt a vizsgálatot ,vagy ezzel végképp megbélyegezzük a gyereket. Nem tudom mi szolgálná az Ő érdekét?
1. Ha bebizonyosodna ,és papírunk lenne róla? Ebben az esetben talán nem idegeskedne, v. szorongana annyit a tanulás miatt. De félek, hogy végképp megbélyegeznék.
2. Minden marad így mint eddig, nem könyvelik el butának, de kínlódva, szorongva, idegesen , már testi-fizikai egészségügyi problámákat produkálva él tovább?

Kérem válaszoljon egy gyermekéért nagyon aggódó anyukának!

Üdvözlettel:
Kati - 2012-03-08, 13:08

Kedves Eszter!

A diszlexia, diszgráfia alapvető okozója, minden egyéb állítás ellenére a betűcserék megjelenése, rögzülése. Ha ez nincs kijavítva azt nem mondanám, hogy minden gyakorlás hiábavaló, de azt igen, hogy a javulás minimális és iszonyú nagy erőfeszítést igényel.
Az történik, hogy amikor kimondjuk a - b - hangot, akkor neki a belső látóterében a - d - jelenik meg. Ettől kezdve minden - b - t - d- nek fog olvasni. - bal - dal, dér - bér, dél - bél. Minden betűcserénél ez történik.
- kép-gép, vizet - fizet, agy - egy és így tovább. Ha értelmetlen szó jön létre a cserével könnyebb a gyermek helyzete, mert rájön, hogy rosszat olvas. De a magyar nyelveben gyakori, hogy értelmes szót kap, ami nem illik bele a szövegkörnyezetbe. Neki ilyenkor mindig le kell fordítani, ami sok időt vesz el tőle.
Íme a diszlexia spirál:
Felcseréli a betűket - nem érti amit olvas- megpróbál segíteni magán- ismételgeti a szókezdő szótagokat,- lenyeli a szavak végét, mást olvas helyette mert nagyon szeretne túl lenni rajta- kihagy betűket, szavakat, mondatokat - de be is told olyan szavakt mondatokat amelyekről úgy gondolja értelmes lesz, amit olvas.

Világos, hogy amíg a betűcsere nincs kijavítva, addig a gyakorlásnak nagyon kevéske eredménye lesz.

Azt, hogy Magyarországon az iskolák miért a kezelésre és nem a javításra helyezik a hangsúlyt, nem tudom.

Én csak azt tuom, hogy hat év kemény közdelem van mögöttem az előző minisztériummal. Ebben a küzdelemben annyit nem tudtam elérni, hogy az iskoláknak tegyék kötelezővé, hogy az egyik nevelési értekezleten a - tanulási zavarok - témakörét dolgozzák fel. A pedagógusok nagy része ma sem tudja mivel áll szembe. Ők csak azt hallják nap - mint - nap, hogy a diszlexia nem javítható. Ez nem igaz.

Minden iskolában az elsős másodikos szeptemberi szülői értekezleten el kellene mondani a szülőknek, mikor mire figyeljenek, mit tegyenek, mikor kérjenek segítséget. Nem tudtam eléreni.

Nem tudtam elérni, hogy tiltsák meg első másodikban az olvasókönyvek mellett használt munkafüzeteket, mert ez segít rá legjobban a diszlexia kialakulására. Erről a főoldalon talál elemzést.

Az egyik konferencián a következőkkel fejeztem be mondandómat:

- Engem nem az érdekel, hogy a gyermeknek milyen osztályzata van. Persze ez is fontos. De ezek a gyermekek naponta gyűjtenek be olyan kudarcokat amelyek egy felnőtt számára is gondot okoznának. Fejük fáj, gyomruk fáj, szoronganak, hányingerrel küszködnek. Jóval képességeik alatt teljesítenek. Rettegve mennek az iskolába, ahol csak a megalázottság várja őket, még akkor is ha ezt senki nem követi el velük szembe. Érzik, tudják, hogy rájuk kell várni, nekik nem sikerül. Ahogy egy nagyobb lány kifejezte. Ők a selejt. No ez az ami engem elszomorít.
HA MÁR NEM SZERETJÜK, LEGALÁBB SAJNÁLJUK MEG, EZEKET A SOKAT SZENVEDETT GYERMEKET!

Valaki megkérdezte: MIért nem visítanak a szülők?
Jenei Ferencné - 2012-03-05, 11:59

Tisztelt Fórum!
Kisfiam jelenleg 13 éves, 6. osztályos. Diszlexiás, diszgráfiás.Jelenleg a 3. általános iskolában. Állami, Waldorf-ami nagyon jó volt, de megszűnt- jelenleg újra állami oktatásban. A Waldorf és az állami közötti átmenet miatt visszatartottuk egy évet. Nem bírta volna a Waldorf 5. osztálya után az állami 6. osztályt.
Egyre nagyobb energia és emberfeletti erő szükséges az ő és én részemről is, hogy lépést tartsunk a növekvő tananyaggal. Szövegértési problémák a legsúlyosabbak, azt látom, hogy ez hat ki legjobban az eredményeire. Fel sem tűnik neki, hogy nem értelmes, amit olvas. Egyre nagyobb a kétségbeesés bennem, mi lesz vele a középiskolában, ahol már nem leszek ott. Van még két évünk a lehető legjobb megoldást megtalálni.De honnan tudom mi a jó? Elnézést, csak kicsit jól esett panaszkodni.
Üdvözlettel:Eszter
Hunyadi Eszter - 2012-03-05, 01:43

Sokadszor:

A diszlexiás gyermekeknek nem jár felemelt családi pótlék. A diszlexia nem tartós fogyatékosság, ki kell javítani.

Az oktatási trövényben eddig nem találtam olyan új intézkedést ebben a témában, ami a régíben nem volt benne.
Természetesen jönnek majd a jogszabályok, amelyek bizonyára hoznak kedvező változásokat.
Jenei Ferencné - 2012-03-02, 23:12

Nagyon köszönöm, hogy reagáltál a kérésemre. Igazából amire szükségem lenne, hogy néhány emberrel tudjak személyesen beszélgetni egy interjú erejéig. Olyan személyeket keresek, akik tisztában vannak azzal, hogy mit jelent esetükben diszlexiásnak lenni, tehát mondjuk 12 éven felüliekre gondoltam. Ezen kívül természetesen az is nagy segítség lenne, ha néhány szülő írna nekem, és ezután megtenné azt a szívességet, hogy kitölt egy kérdőívet mondjuk a gyermekével, a diszlexiával kapcsolatban felmerülő problémákra vonatkozva. Nincs szükség semmilyen tanulmány, könyv, akármi elolvasására (hiszen ez az én dolgom :) ), csak néhány személyes tapasztalatra vagyok kíváncsi.
Emellett persze felnőtt diszlexiás személyeket is keresek, köszönöm hozzá a segítségedet és az útbaigazítást!
Liomin - 2012-03-02, 17:56

A kérdés nem világos.

Diszlexiás gyerekeket, fiatalokat, vagy felnőtteket keresel? Hasonló ügyben Ági főiskolás is kért segítséget, amit meg is ígértünk. Amikor átküldte a tesztlapokat, kiderült, hogy többféle honlapot kellene a szülőknek áttanulmányozni és véleményt mondani arról, melyiktől kapnak érdemi segítséget.
No ezt nem lehet elvárni egy szülőtől, aki már járja a kálváriáját és eljutott oda,, hogy nem a honlapokról, henem a szakembertől vár segítséget.
Ezek a szülők rettenetesen le vannak terhelve. A napi munka után terápiára hordják a gyermekeiket, vagy orrvérzésig gyakorlonak velük, segítik őket a leckék elkészítésében.
Nálunk szülők nélkül vannak itt a gyermekek, de most van egy új elsősünk, akinek édesanyja a foglalkozás alatt itt várakozik. Ő biztosan segít neked, ha csak ennyiből áll, és nem kell mellé kötelező irodalmat olvasni.
Felnőtt diszeseket a közoktatási szakértőknél találsz, akik vizsgálatra jelentkeznek, hogy megkaphassák a diplomájukat.
Jenei Ferencné - 2012-03-02, 17:35

Kedves mindenki!
Nem tudom, mennyire látogatott még a fórum. Lényeg, hogy segítségeteket szeretném kérni. Kutatást kell végeznem a szakdolgozatomhoz, amihez szükséges készítenem néhány interjút olyan személyekkel, akik diszlexiával, diszgráfiával küzdenek. Ha valaki lenne olyan kedves, és segítene nekem (mindössze egy 10 perces interjúról lenne szó), akkor írjon nekem privát üzenetet (noemistrider@gmail.com), nagyon hálás lennék a segítségetekért! Szép napot mindenkinek! : )
Liomin - 2012-03-02, 17:03

Az iskola viselkedését nem értem, de Önnek, ha a gyermeket vizsgálata a Nevelési Tanácsadó onnan kellett volna névre szólóan megkapni a leletet.
Erre a szülők általában 2-3 hetet várnak. Lehet, hogy ez is valami új. Nem ez a lényeg.

Amit Önnek sürgősen tennie kell, vagy a fejlesztőpedagógussal kell beszénil, vagy bejelentkezik hozzánk egy fogadóórára.
- Kérjen tájékoztatást a gyermek állapotáról, a vele való foglalkozás mikéntjéről. Várhatóan mikor lesz képes az önálló tanulásra? Az persze örvendetes, hogy az osztályzatai javulnak, de legalább olyan fontos, hogy a diszlexia tünetei közül egy félév után még mennyi van jelen és mikorra várható a tünetmentesség.
Milyen az olvasás tempója,, a szövegértés, a helyesírás? A foglalkozás mennyire terjed ki a tantárgyakra, pl a nyelvtanra, mert már itt az alapoknál kezdődik nyelvtanból a lemaradás, magával rántva a helyesírást.
- Nagyon fontos rákerdezni, hogy Önnek mi a fealdata ebben a munkában.Az, hogy orrvérzésig gyakorolnak, az nem vezet eredményre.
Nem sokat, de jó technikával kell gyakorolni, hogy a ygermek ne útálja meg és ne rokkanjon bele a család.

A közoktatástól nem sok jót várhat, mert benn él a köztudatban, hogy nem javítható. A - mentesítést - adja törvény segítségül, ami egyszerúen elképesztő. Ezért a fejlesztőpedagógusok is kezelésre és nem megszüntetésre helyezik a hangsúlyt.

A javítás folyamata:
- a betűcserék megszüntetése, ezután lassan de hibátlanul képes olvasni.
- szövegértés, helyesírás gyakorlása.
- a nyelvtani szabályok alkalmazása.

De mindennél fontosabb a gyermek önbizalmának helyreállítása,

Orsolya! Most még időben van. A második és a harmadik osztályban tart legrövidebb ideig a javítás, mert még nincs behozhatatlan lemaradása..

Ne sajnáljon magától egy beszélgetést, ami semmire nem kötelezi, de sok mindet sokkal tisztábban fog látni.

T: 20/ 471 8007
e-mail: info@dyslex.hu
Jenei Ferencné - 2012-02-16, 17:36

Múlt évben az akkor másodikos kislányomnál diszlexiát diagnosztizáltak, fejlesztésre szorul gyakorlatilag mindenből..Mi erről persze az iskola jóvoltából csak annyit láttunk, hogy rosszul tanul, és egyre nagyobb traumaként éli meg az iskolába járást.Az iskola nem volt hajlandó kiadni a papírokat, így szeptemberben elmentem a nevelési tanácsadóba, ott 10 percen belül megkaptam a szakvéleményt lánykámról.Újságban láttam egy hirdetést, miszerint fejlesztőpedagógus korrepetálást, fejlesztést, tanulási nehézségek leküzdésében segítséget kínál..Fél éve járunk Ildikó nénihez. Azóta mindenből 1 egész osztályzatot javított a kislányom.nem kevés anyagi áldozat ez a családnak.Idén viszont a másodikos kisfiamnál is diszlexiát fedeztek fel.Az ilyen gyerekekkel külön kéne foglalkozni, külön iskola kéne nekik..Nem hinném, hogy a "kisegítő iskolába" kéne vinnem a gyerekeimet, ahogy autisták, down kóros gyerekek járnak; hisz Ők nem ezzel a problémával küzdenek. Azzal csak az én gyerekeim lelkét törném össze.. De akkor mit tehet egy szülő? Pruzsinszkyné Orsolya - 2012-02-16, 15:02

Reménykedjünk.

Igaz, megszünt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában az a fórum, ( Országos SZülői ÉrdekképviseletiTanács) ahol gondjainkat elmondhattam. Az is igaz, hogy többnyire hiába. Dr Szüdi János államtitkár úr folyamatosan leintett mondván -" a minisztérium jogalkotó és nem jogalkalmazó. Ma ámulattal hallgatom Dr Szüdi Jánost aki a Pedagógusok Szakszervezetének jogásza, milyen pontosan tudja mit kell tenni.
No, ez az amit én már nehezen értek meg.

Az érem másik oldala, hogy 10 megkeresésből legalább nyolcan nem a megoldás iránt érdeklődnek, hanem a felmentésekért. Ez a másik, amit képtelen vagyok felfogni. A pillanatnyi előnyért feláldozzák a gyermek későbbi jövőjét.

Én bízom benne, hogy ha lezajlik a felőoktatással kapcsolatos vita, ez a téma is terítékre kerül, és tudunk segíteni.

Az érem harmadik oldala:

Amíg a kutyákkal foglalakozó egyesületekhez tízszer annyi adóforint megy az 1%-ból mint a gyermekekhez, addig az ő hirdetéseik, reklámjaik töltik ki a teret. Nekik van erre
pénzük.

A mi bankszámlánk:

10400023-00003703-00000001

Nagyon megköszönjük, ha gyermekeinknek ebben az esetben kutyául megy a sorsuk. Kérjük támogassanak bennünket.

Kedves olvasóim, határainkon túl!

Köszönöm, hogy látogatóim száma egyre bővül és számuk tízezrekben mérhető. Kérem támogassanak bennünket.
Köszönjük.
Jenei Ferencné - 2012-02-13, 20:46

Nagyon rohan velünk az élet, nem volt időm olvasni a honlapot. Szomorúan látom, hogy nem sok minden változott a diszlexiás gyermekek körül, hiszen sorban jönnek segélykérő üzenetek itt a fórumon, amelyek pontosan ugyanolyan reménytelenek, amilyenek akkor voltak, mikor az én gyermekeim is küzdöttek a problémával és az iskolákkal.
Ahogy elnézem az új oktatáspolitikát...hát nem nagyon vagyok bizakodó.
Eszter - 2012-02-13, 18:45

GÖNCZ ÁRPÁDOT KÖSZÖNTJÜK KILENCVENEDIK SZÜLETÉSNAPJÁN,

" HA SZENT GONDOK KÖZÖTT
FÁRADTÁL HONODÉRT,
VAGY VÉSZTERHES CSATÁN
ONTOTTÁL DRÁGA VÉRT,
S AZ ELCSÁBULTAN MEGVETI
HŰ BUZGÓSÁGODAT
S LESZ ALJAS-, GYÁVA ÉS BUTÁK
KEZÉBEN ÁLDOZAT

GONDOLD MEG ÉS IGYÁL
ÖRÖKKÉ A VILÁG SEM ÁLL
ELOSZLIK MINT A BUBORÉK,
S MARAD MI VOLT A PUSZTA LÉG.

Vörösmarty Mihály: Keserű pohár. (részlet 1843)

JÓ EGÉSZSÉGBEN ELTÖLTÖTT, SOK BOLDOG ÉVET KÍVÁNUNK!

ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELSŐ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKÉT!
Jenei Ferencné - 2012-02-10, 17:26

Bypeb

Feltehetően Ön nem magyar és szótározza az üzenetet. A magyar nyelvben a - vicces - azt jelenti jó kedvre derít, nevetni kell a történeten.

Nos, ez az oldal nem erre készült. Sajnos nem nevetséges több ezer gyermek, kínlódása, szenvedése, amit a tanulási zavar okoz.

Örülök az érdeklődésének, látogatásainak az oldalon, de ha azért teszi, mert viccesnek tartja kisebb - nagyobb harcainkat, akkor talál az Interneten kifejezetten vicces oldalakat.

További szép napot!
Jenei Ferencné - 2012-02-09, 15:47

Minden hetvegen szoktam meglatogatni ezt a weboldalt, mert azt akarom, elvezet , az okat, hogy ezt az oldalt conations valoban erzekeny informaciokat is vicces . Bypeb - 2012-02-09, 14:22

SOK SIKERT MOHÁCSI VIKTÓRIA!!!

2004-ben az Európai Parlamentben néhány lelkes képviselő napirendre szerette volna vetetni ( ez meg is történt ) a diszlexiás gyermekeket érintő rendelkezéseket, jogaik védelmét. Ehhez szüksége volt a képviselők egy részének támogató aláírására.
Megkaptuk valamennyi magyar képviselő e-mail címét, telefonszámát és azt a szöveget a melyben kérik a támogatást. Mellékelnünk kellett a saját támogató kérésünket is.

Megkerestük a képviselőket,, Volt akivel sikerült telefonon is beszélni. Az eredméy siralmas volt, A magyar képviselők közel fele nem adta aláírását. Talán a gyermekek képviselete nem volt feladatuk.
( Fényképük a főoldalon megtalálható)
Nos Mohácsi Viktóriát sikerült telefonon elérni. A közel egy órás vita során nem sikerült meggyőzni, hogy (elismerve embert megpróbáló küzdelmét a roma társadalomért), a diszlexiás gyermekek ügye is kétségbeejtő helyzetben van.
Szerinte szegregálni akartuk ezeket a gyermekeket, azzal,, hogy számukra külön rendelkezéseket szeretnénk.

Mohácsi Viktória elhagyta az országot és Kanadába távozott, hogy menedkjogot kérjen.

Sajnáljuk, hogy emberfeletti küdelmét feladta. Legyen az ő sorsa példa előttünk, hogy nem lehet a hátrányos helyzetű embereknek csak egy elszigetelt csoportjával foglalkozni.

Ma Magyarországon a gyermekek átlag 20 %-a kerül úgy ki az iskolákból, hogy nem képes elfogahatóan írni és értően olvasni.
Képzeljük el! Évek múlva minden ezer gyermekből kétszáz fog szakma nélkül, tudás nélkül várni arra, hogy valamilyen munkát , vagy segélyt tudjon szerezni.

Kedves Mohácsi Viktória!

Mi akik itt maradunk, próbálunk olyan hangosan kiabálni a közömbösség pusztájában, hogy valaki hátha meghallja, aki azt mondja ,- eddig és ne tovább.- Minden gyermek élhessen emberi életet és tanulhasson képességei szerint.
Sajnálom, hogy az akkori heves vitánkban nem tudtuk egymást meggyőzni.
Máig sem értem, és talán soha nem fogom megérteni, hogy miért sajnáltak egyetlen aláírást.
Kívánok Önnek egy boldogabb életet és munkájához sok sikert.
Jenei Ferencné - 2012-02-04, 13:05

1 - 2 -OSZTÁLYOS GYERMEKEK SZÜLEINEK.

1 osztályosok:

Túl vannak az első féléven. Mire figyeljenek oda?

- Ha gond van a betűk összekapcsolásával,
- Ha inkább találgatja, mint tudja a tanult betűket. ( Nem rögzültek megfelelően)
- Ha az olvasásnál gyakran ismételgeti az első szótagot és megpróbálja kitalálni a szó végét.
- Ha bizonyos betűket egymással felcserél ( b - d. ö - ü, á - e, f - v ). Ezt feltétlenül javítani kell. Ha a gyermek most nem kap segítséget ez a probléma lesz az olvasási zavar ( diszlexia ) alapja. Magától nem múlik el, nem növi ki a gyermek.
- Ha el is olvas egy egyszerű szöveget, nem érti meg amit olvas.
- Ha ezek az írásban is megjelnnek, akkor a diszgráfia megjelenéséről beszélhetünk.

2. osztályban a gyermekek többsége ilyenkor már folyamtosan olvas. Mire kell figyelni?
- Olvasása krónikusan lassú. Ismételgeti az első szótagokat.
A többiek már két sorral lejjebb haladnak. Ilyenkor elkezd kapkodni. Lehagyja a toldalékokat, kihagy - betold szavakat mondatokat. ha kép is van, a képről alkot mondatokat.
Az olvasott szöveget nem érti, egyre jobban lemarad, ahonnan segítség nélkül már nem tud felkapaszkodni.

Írásában rengeteg a hiba. Nem érzékeli az ékezeteket, a hosszú mássalhangzókat, képtelen a sorokat betartani. A sorkezdő szavakat egyre beljebb kezdi. Szinte szabályos ferde egyenest lehet húzni a sorkezdő szavak elejénél.
A teljesség igénye nélkül írtam a tüneteket.
A lényeg, hogy ebben az időben már érzékelni lehet a tanulási zavar meglétét. Keressenek segítséget, ne engedjék, hogy kiszaladjanak az évek a gyermek lába alól.

A javításnál: Az első legfontosabb lépés a betűcserék kijavítása, mert enélkül a probléma nem múlik el.
Ezen a színten még könnyen javítható, mert a nyelvtant csak most kezdik tanulni, nincs belőle elmaradás.
Jenei Ferencné - 2012-01-23, 16:03

:) Immertoog - 2012-01-23, 15:53

Ez nehezkes megtalalni kepzett emberek ebben a kerdesben , de ugy hangzott, mint felismerni , amit beszelsz ! koszonom bync-pourb - 2012-01-21, 12:58

Azt hiszem, nem mindnyájan egyetértenek , hogy .. de azt kell mondanom,

an arab ... learn the languge :d
thanks
ZoPWormawaimi - 2012-01-20, 20:03

Javítgatjuk, de nem javítjuk a diszlexiát. Tisztelet a kevés kivételnek ma ez történik nálunk. A baj csak az, hogy a gyermek lába alól kiszaladnak az évek és ott áll a nyolcadikban, ezzel a rettenetes problémával és nem tud mit kezdeni magával.

Reméltem, hogy az oktatás új irányítói nagyobb figyelmet fordítanak ennek a témának. Az új trövény ebben a tekintetben semmi újat nem hoz.

Hála Istennek egyre több pedagógus jön egyesületünkbe, és a saját pénzét fizeti be, hogy megtanulja ezt a módszert, mert segíteni szeretnének a gyermekeken.

Eddig én is türelmesen vártam, de most készülök új útakat keresni, hogy felrázzam a szülőket, pedagógusokat. Ez ami az iskolákban, ezekkel a gyermekekkel történik, a Kádár rendszerben abba a kategóriába tartozott volna amit úgy hívnak "-ífjúság elleni büntett"-

Nem a támogatásért, bár lehet, hogy ilyen is van, egyszerűen nem ismerik a problémát és elfogadják amit mondanak. Mindannyiunk tanítómestere Meixner Ildikó a hatvanas években kezdett fogalkozni a diszlexiával és úgy tapasztalta, hogy ez hasonlóan a dadogáshoz teljes mértékben nem javítható, de olyan szintre hozható, hogy életvitelében tanulásában nem akadályozza.
DE: Meixner Ildikó csak azzal a néhány diszlexiással találkozott, akik örökletes diszlexiában szenvedtek. Ma nem ez van. Ma az oktatás termeli ki a legtöbb tanulási zavart ( áldiszlexia ) ami viszont rövid idő alatt hatékonyan javítható. Én a gyakorlat során azt tapasztaltam, hogy a valóban diszes gyermekeknél is megjelenik a javulás csak nem három hónap, hanem hat- tíz hónap után. A kilencvenes években kezdtem ezzel foglalkozni és azóta három olyan gyermekem volt, aki örökletes diszlexiában szenvedett.

Nme hiszem, hogy valaki már komolyan végigondolta az oktatás irányítói közül, hogy mit jelent a 20%

Minden ezer gyermek közül 200 fog szakma nélkül, tudás nélkül arra várni, hogy valahogy megélljen. Mi ez ha nem ifúság elleni büntett?

Ha nem tud e-mail-t írni, hívjon el adjon egy címet és addig is postán küldök anyagot.
Jenei Ferencné - 2012-01-10, 11:36

Heti 2 órát foglalkozik iskolán belül vele egy fejlesztőpedagógus,sajnos sikertelenül.Valószínű csak az iskolai támogatás miatt foglalkoznak a gyerekekkel és nem az eredmény motiválja Őket.Szólni már nem igazán merek ,félve attól,hogy ez csak a gyermekem rovására megy,ellenszenvet váltanék ki ha rákérdeznék mi a fenét csináltak 4 éven keresztül?!
Békéscsabán élünk.
Sajnos teljes kudarcként fogja fel az iskolát, és magatartásbeli gondok is felmerültek nála..Eddig a diszlexiája ellenére szavaló -vers és mesemondó versenyeken vett rész elég jó eredménnyel . Az idén valahogy ez sem megy már ,persze tisztában vagyok azzal,hogy kamaszodik nem érdeklődik annyira a versek után,de...
Amennyiben tudnánk egyeztetni egy időpontot szívesen felutaznánk.Talán ha kapnék megfelelő segítséget a fejlesztéséhez ő is ismét megszeretné az iskolát.
Ágnes - 2012-01-10, 11:03

Ha jól értem mentesítés van németből. Ez azt jelenti, hogy évközben kaphat osztályzatokat, követelhetnek tőle, de a végbizonyítványba nem kerül be. Tehát nem bukhat meg.

Számomra az a döbbenetes, hogy négy éve jár fejlesztőre, Mit tudnak csinálni négy évig?

Hívjon fel este hat után, és segítek Önnek, egy pár jól bevált gyakorlattal. Hol laknak?
Legjobb lenne, ha feljönnének egyszer, mert akkor a gyermekkel lehetne megbeszélni, mit hogyan gyakoroljon. Ettől csak több olvasnivalót kap jövőre és menthetetlenül elakad.

Telefon: 06 20 471 8007
e-mail: info@dyslex.hu
Jenei Ferencné - 2012-01-09, 16:14

Azzal kezdeném ,hogy van egy 12 éves diszlexiás, diszgráfiás Gyermekem .4 éve jár heti 2 alkalommal fejlesztőpedagógushoz..Óvodában észrevettem ,hogy valami nem stimmel ,de mikor ezt jeleztem azt mondták,hogy bebeszélem magamnak. Elkezdődött az iskola és nagyon nehezen ment a betűk összeolvasása,, sokszor megemlítettem ,hogy én úgy gondolom probléma van,sajnos mindig lehurrogtak.Elköltöztünk a faluból egy nagyobb városba.2.héten behívatott a tanítónénink,hogy közölje észre vett a gyermekemnél olvasási problémát..Örültem neki,hogy végre valaki komolyan oda figyel rá. Azóta mentesítve van nyelvtan tantárgyból viszont megbeszéltem a tanárnővel ,hogy minden kép követelje meg tőle azt amit az ő szintjének megfelelő..nagyon jól működik ez a dolog idáig ..pl : tollbamondásnál a helyesírást nem de a külalakot osztályozza ..nyelvtani szabályokat szóban kérdezi ki,még ha alkalmazni nem is tudja a gyermekem akkor is van fogalma arról hogyan is kellene.
Viszont most olyan problémánk lett ,hogy Német nyelvből szintén felmentést (minősítés alóli mentesítést )kapott.Próbáltam a Tanárnővel beszélni ,valami megoldásra jutni,de sajnos nem tudtam . Javasoltam neki,hogy adjon fel több verset..feleltesse többet szóban..de azt a feleletet kaptam ,hogy senkivel nem tesz kivételt mindenkinek azt kell megtanulni amit ő felad.,ha nem hát megbukik..Az a kérdésem volna ,hogy valóban megbuktatható így a fiam és évet kell ismételnie ?
Ágnes - 2012-01-09, 15:34

Ági!

Az Ábécé Egyesület a Gyermekekért szülői egyesületben terápiás foglalkozásokat tartunk,ahol a diszlexia, diszgráfia javításával foglalkozunk.
Küldd át kérdőívet, megnézzük és megpróbálunk neked segíteni.

info@abece.hu
info@dyslex.hu
Jenei Ferencné az egyesület elnöke - 2012-01-08, 17:50

Kedves Olvasók!

Szerecz Ágnes, logopédus vagyok. Egyetemi szakdolgozatomat készítem, amelyhez olyan szülők válaszaira lenne szükségem, akik interneten is informálódtak gyermekük problémájával (diszlexiájával) kapcsolatban. A kérdőív kb 30 kérdést tartalmaz, amelyhez társul néhány dokumentum. A logopedus.kaposvar@gmail.com címre íróknak átküldeném a dokumentumokat. Minden segítséget szívesen fogadok. Hálás köszönettel:

Szerecz Ágnes
logopédus
Szerecz Ágnes - 2012-01-08, 15:20

Bgiti!

Ha a matemetikával van problémája feltehetően diszkalkuliás.
A diszlexia az olvasás zavara.
A diszgráfia az írással kapcsolatos problémákat jelzi.

A felnőttek vizsgálatáról felvilágosítást kérhet a Nevelési Tanácsadókban
vagy az Országos Beszédvizsgáló és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központban. Budapesten a Halmi úton van.

Mi még nem tudjuk, hogy az új oktatási törvény hogy rendelkezik.
Jenei Ferencné - 2012-01-06, 23:22

Én esti gimibe járok és matematika tantárgyból szeretném magam felmenteni(diszlexsziával és diszgráfiával szenvedek), de nemtudom, hogy melyik bizottsághoz kell mennem,mivel felnöttkorú vagyok már. Igy ezzel kapcsolatban a kérdésem a következő hová kell mennem, melyik bizottsághoz? Bgiti - 2012-01-06, 15:52

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár elküldte az iskoláknak XVI. Benedek pápa körlevelét.

"NEM MENTI FEL HOFFMANN RÓZSÁT A TÖRTÉNELEM ÍTÉLŐSZÉKE" nyilatkozta Trencsényi László a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára.

A magyar közoktatásnak az elmúlt 20 év alatt sikerült elérni, hogy a gyermekek 20%-a funkcionális analfabétaként lép ki az iskola kapuján a nyolcadik osztály végén.
( funkcionális analfabéta, aki ismeri a betűket, de egy rövid szöveget sem képes úgy elolvasni, hogy meg is értse azt, amit olvas )

A peadagógusok képzésében ma sem szerepelnek kellő hangsúllyal a tanulási zavarok megelőzésének módszertani lépései.

Sem a szülők, sem a pedagógusok ( tisztelet a kivételnek ) nincsenek megfelően tájékoztatva a tanulási zavarok kialakulásáról, kezeléséről.

A tanulási zavart kezelik, de érdemben nem javítják. 2006-2010 -ig vettem részt a az Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács munkájában.

Valahányszor jeleztem a problémákat, adtam javaslatokat minden esetben azzal szembesültem, hogy a " minisztérium jogalkotó és nem jogalkalmazó"

Ezért nem találtak meghallgatásra a következő kérések:

- Tiltsák meg a tanítóknak, hogy az első osztályban karácsonyig lezavarják a betűk megtanítását. Ha egy gyermek kevésbé érett az iskolára, vagy természetéből adódóan kicsit lassúbb, itt már menthetetlenül lemarad. Hová sietnek?
- Tiltsák meg első második osztályban az olvasókönyvhöz kapcsolódó munkafüzetek használatát. Ha a gyermek nincs az értő olvasásnak a bírtokában itt végleg elakad. Sok esetben azért, mert az okos felnőttek úgy szerkesztették meg a feladatokat, hogy a történet az egyik oldalon, a kérdések a másik oldalon, többnyire a hátoldalon találhatók. Tehát minden kérdésnél a válaszhoz meg kell fordítani a lapot.A lassabban olvasó gyermeknek minden kérdésnél előlről kell kezdeni az olvasást, mert elfelejti hol tartott. Sok esetben azért nem válaszol mert el sem jut oda, hogy megtalálja, amit ki kell keresnie.
- Hozzák vissza verbalitást ( szóbeli feleléseket) az alsó osztályokba. Rengeteg írásbeli feladatot kapnak, amivel nehezen bírkóznak meg.
-El kell olvasni a kérdést - meg kell fogalmazni a választ -( fogalmazást csak harmadik osztályba tanul ) - kőkeményen osztályozzák a helyesírási hibákat, amelyhez a szabályokat csak később tanulják.
Sok esetben a pedagógusnak nincs ideje kijavítani, a szomszédok egymásnak javítják. Nos ha megírják, ezeket a feladtokat, ami több gyermek számára gondot okoz, a pedagógusnak nem mindig van ideje átnézni, akkor mi értelme az egésznek?
Lerakjuk vele a lassúb gyermekeknél a tanulási zavar kőkemény alapjait. Ennyit ér.
- Ellenőrizze a házi feladatot a pedagógus, ( ha már feladta) és az elmaradt házi feladatot ne egyessel büntesse, hanem pótoltassa be. Ne tanulja meg a gyermek, hogy ki lehet bújni a munka elvégzése alól.

Ne adjanak fel pénteken olyan tárgyból leckét, amiből hétfőn órája van a gyermeknek.
A gyermek is ember, és a jó Isten az ő számára is megszentelte a hetedik napot. Engedjék pihenni, kirándulni, nagymamihoz menni, vagy éppen focizni a térre.

- Ne engedjék meg, hogy a fejlesztőpedagógus egy másik tanítási óráról vigye ki a tanulási zavarral küszködő gyermeket! Lehet, hogy a sokszor megszégyenült, kicsúfolt gyermeknek, ott igazi sikerélménye lehetne.

- Az osztálypénzekről adjanak nyugtát és helyezzék el bankban. Hiszen általában évvégi rendezvényekre gyűjtenek. Ma sem tudom, hogy annakidején mire fizettem be havonta X összeget, mert soha senki nem számolt el vele. Az osztályfőnöknek legyen joga időnként beletekinteni, mennyi a pénz, és mire használják fel.

A sok közül most ennyit a 2011-ben megszüntetett ORSZÁGOS SZÜLŐI ÉRDEK-KÉPVISELETI TANÁCS -ban elhangzottakról.
Pusztába kiáltottunk, nem hallották meg. - Maga ezt mindig elmondja? kérdezte az államtitkár amikor már nagyon unta a zaklatást. Igen, amíg meg nem hallják.

Számomra a legszomorúbb annak 20 %-nak későbbi pályafutása, akinek analfabétizmusa miatt nem lesz szakmája, rendes munkája. Nem lesz jövője.

Mi ehhez képest egy pápai körlevél.?
Jenei Ferencné - 2012-01-03, 16:26